A masszív kocsi
Az egyik jelenetben egy Audi A8-as lebukfencezik a szakadékba. Legalábbis a forgatókönyv szerint. Mert a valóságban sehogy sem akart. Az egész stáb - hat beélesített kamerával - várta egy rohadt hideg kőbányában, hogy a kocsi átbucskázzon és lezuhanjon. A kezdő lökést még egy buldózer is megadta neki, azzal, hogy alányúlt és átfordította. Az autó viszont - a megbízható német márka - egy pördülés után megkapaszkodott a szakadék peremén, majd fenékkel előre, szép komótosan lecsúszott. A stáb ismét megpróbálta. Az autó ismét talpon maradt. Harmadik nekifutásra sikerült legördíteni a kocsit a szakadékba. Miért van annyi baleset?
Kommandósok
Szükség volt rájuk. Jöttek. Azt nem árulhatjuk el melyik szervtől. A szereplésük annyira titkos volt, hogy a szünetekben sem vehették le a csuklyájukat, ezért a büfébuszban nyújtott teljesítményük - úgymint evés-ivás - látványosságszámba mentek. Képzeljünk el egy profi kommandóst, ahogy símaszkban és fekete kulimásszal az arcán birkózik egy sonkatekerccsel. Érdekes. A kérdés az volt, hogy mikor hívják őket éles bevetésre, mert akkor a velük való forgatásnak vége és csúszunk. Amikor ez valóban megtörtént egy vigaszunk maradt: abban a pillanatban tudtuk meg, hogy akció van, amikor ők és a központ.
A tűzpiros Corvette
Úgy adódott, hogy - ki tudja már kinek a hibájából - de nagyon kellett volna egy Corvette azon a forgatási napon, és nem volt. Megesik az ilyesmi. Történetesen egy Pusztakotkodácsnál alig nagyobb község közelében folyt a forgatás, ezért a feladat megoldása a lehetetlenhez konvergált. A gyártás elzarándokolt a polgármesterhez azzal a szürreálisnak tűnő kérdéssel, hogy nem e volna e egy jelen pillanatban nélkülözhető tűzpiros Corvette a faluban? Vagy a környéken? Vagy egyáltalán? Megjegyzem a falufőnök megtalálása nem volt nehéz, mivel a populáció egésze kint állt a határban és figyelte hogyan készül egy mozi. A polgármester - nagybajuszú, joviális parasztember - nyugalomra intette a stábot, majd eltávozott a forgatás helyszínéről. Hipp-hopp visszatért, ki nem találják mivel. Egy tűzpiros Corvette-et vezetett. A kocsi a saját garázsából származott.
Paparazzi
A bulvár lecsapott az Argora. Egy szomorkás késő este történt, amikor a stáb - mint oly sokszor a forgatás alatt - a teljesítőképességének és főként a toleranciának határához ért. Ezen a szomorkás késő estén (éjszaka volt már az) az egyik helyszínen tartózkodó társproducer felkapta a fejét arra a kitüntetett figyelemre ami a forgatást övezi. Nevezetesen egy fürge kis autó állt meg a közelben és sofőrje egy barom nagy optikával felfegyverzett fotóapparátot kattintgatot. A történethez tudni kell, hogy nem csak az alkotók, de főleg a szponzorok és egyéb befektetők milyen komolyan veszik azt, hogy ne kerüljön ki semmiféle információ mielőtt az 'hivatalos' megjelenést nyerne. Ennek megfelelően a producer szelíden ámde határozottan - hangsúlyozottan a verbalitás szintjén maradva - elhessegette a bérkukkolót. Kisvártatva megjelent a rendőrség rohamkocsija és a belőle kiugráló vezér a következő meglepő kérdést szegezte a rendező mellének: -Ki az aki elvette a kamerájukat? - Némi zavarodottság után tisztázódott, hogy minden kamera megvan. -Ki vette ki belőle a filmet? - hangzott az újabb szigorú keresztkérdés. Lassan kiderült, hogy a paparazzo feljelentése szólt úgy, hogy őt inzultálták, elszedték a gépét és kivették belőle a filmet. A dolog abszurditását fokozta, hogy a fotós digitális kamerát szorongatott.
Gyilkos tehenek
| Annak ellenére, hogy az Argo című filmnek kevés köze van az agráriumhoz, egy jelenetben valódi tehenek is szerephez jutottak. A gond csak az volt, hogy a stáb tagjainak még kevesebb köze van a mezőgazdasággal akár csak felszínesen is kapcsolódó dolgokhoz, mint a filmnek. Ezért amikor a csorda megjelent a helyszínen - valamely vicces stábtag által terjesztett pletyka alapján - már elterjedt a pánikhangulat. Ezt valószínűleg a 'Nem tudta ezt Mehemed, felrúgták a tehenek' típusú gyermekkori memóriaszilánkok alapozták meg, de racionális magyarázat nincs. "Jönnek a gyilkos tehenek!", "Vigyázz velük nagyon!" és más effélék terjedtek és dagadtak páni félelemmé. A bátrabbak azért megpróbáltak messziről fotót készíteni erre alkalmas telefonjaikkal a szörnyű állatokról. Megérkeztek a pásztorok. A derék parasztok értetlenül fogadták a szituációt: rettegő filmesek az egyik, békésen legelésző kérődzők a másik oldalon. A félreértések eloszlatása után megkezdődhetett a munka, és csak egyik tehén ijedt meg nagyon, amikor Kovács Lajos színművész átugrott a hátán.
Illegalitásban
A forgatásra szánt idő szűk volt. A forgatásra szánt pénz pedig kevés. E két tényező indokolta, hogy egyszer-egyszer a stáb kénytelen volt engedély nélkül dolgozni. Az illegális forgatásnak megvannak a maga szabályai. Először is nincs felesleges teher, mert néha el kell futni. Így értelemszerűen kiesik a catering busz (magyar nevén büfékocsi), mert az lassítaná a haladást. Ennek megfelelően ilyenkor mindenki azt eszi, amit otthonról hozott. Másodszor: a helyszínbiztosítást magadnak kell megoldanod. Vagyis valaki kiáll az útra és irányítja a forgalmat. Harmadszor pedig, pár ember arra figyel, hogy jön-e a rendőr? Ha mindezt sikerül megoldani (jelen esetben sikerült) akkor rengeteg pénzt, időt és energiát lehet megtakarítani. |